A Soproni borvidékhez 2000. június 13-tól hivatalosan hozzátartozik Kőszeg és környéke, így a borvidék két körzetből áll, a soproniból és a kőszegiből. A kőszegi körzet (kb. 300 ha) települései: Cák, Csepreg, Felsőcsatár, Kőszeg, Lukácsháza, Vaskeresztes.
A kőszegi körzetben elsősorban a vörösbor termelés a jellemző, ez többek között az itteni sajátos éghajlatnak köszönhető. A legelterjedtebb fajták a kékfrankos, a blauburger, a Zweigelt és a merlot.
A kőszegi szőlőtermelés és borkészítés története több évszázadra nyúlik vissza. 1279-ben Kőszegi Iván és Miklós grófok birtokaik megosztásakor a szőlőkről és a pincékről is rendelkeztek. Az Anjouk idején Pozsony és Sopron mellett Kőszeg a legjelentősebb borkereskedő borexportáló városok közé tartozott. Károly Róbert 1348 -ban engedélyezte, hogy a kőszegiek saját boruk mellett a rohonci és a csepregi borokat is szállíthassák a délnémet területekre. A XV. század elején 300 hektárnyi területen termeltek szőlőt, a XVIII-XIX. században már megközelítette a 400 hektárt. A város határában elkülönültek a polgárok és az uradalom szőlői. A Várkertben (ma Királyvölgy) és Klugl-dűlőben lévő uradalmi szőlők 1,1 hektáron terültek el. Átlagosan 100 akó (7100 l) bor termett. A nagyobb szőlőbirtokok az uradalomhoz tartozó falvakban (többek között Doroszlón, Locsmándon) voltak. A vár pincéiben lévő fahordókban 350 hektoliternyi bort tudtak tárolni.
A Kőszegi Városi Tanács 1740-ben írta be először az erre a célra készített bőrkötésű nagy könyvbe, hogy Szent György napján milyen volt a szőlők hajtása. Innentől hagyománnyá vált a bejegyzés, amely a szöveges leírás mellett rajzon is bemutatja a vesszőket, rügyeket. Az eredeti nagyságban készült képeket kezdetben ceruzával, majd vízfestékkel készítették. A könyv bejegyzésére vonatkozó utasításokat a mai napig szigorúan betartják.
A sok éves dokumentáció arra is jó, hogy a rügyek összehasonlításából próbálják meg megjövendölni, hogy milyen termés várható arra az évre.
